Ez nem „cserbenhagyásos evangelizáció” – interjú a Ferenc pápa nevét viselő kávézó alapítóival

A nyitóképen balról jobbra: Rónaszéki János, Horváth Zoltán, Lőw Julianna és Kecskés Csaba (Fotó: Mandiner/Ficsor Márton)

Nemrég Ferenc pápa nevét viselő keresztény missziós kávézó nyílt Budapest szívében, a belvárosi Molnár utcában. Hogyan vehet részt egy vendéglátóhely a városi fiatalok evangelizálásában és milyen korlátai vannak ennek a küldetésnek? – erről kérdeztük Lőw Juliannát, a Café Francesco üzletvezetőjét, Horváth Zoltán és Rónaszéki János atyákat, a Franciscus Alapítvány alapítóit, valamint Kecskés Csabát, az alapítvány kurátorát.

***

Miért pont Ferenc pápa, amikor sorakoznak a szentté avatott egyházfők?

Rónaszéki János: A választásunkat meghatározta az az élmény, hogy Ferenc pápa Magyarországra látogatott másfél évvel ezelőtt. A Szentatya egy újfajta egyházképet, egyházi stílust hozott el közénk, amely nyitottabb, emberközelibb. Ferenc pápa gondolataiból rengeteg inspirációt nyertünk Zoltán atyával, ezért döntöttünk úgy, hogy megalapítjuk a Franciscus Alapítványt. Az Alapítvány első tevékenységeként pedig megalkottuk ezt a keresztény-missziós kávézót, ahol most beszélgetünk. 

Horváth Zoltán: Az Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjének és a pápa apostoli látogatásának is én voltam a liturgikus felelőse, így lehetőségem volt találkozni személyesen is a Szentatyával és a közvetlen munkatársaival. Egyszerűség, nyitottság, szabadság – ezek a szavak jutnak eszembe, ha visszagondolok rájuk. 

Nem kerüli a személyes találkozókat, szeret az emberek közelében lenni. Krisztus földi helytartójaként pedig megtestesíti az emberközeli Egyházat, amely nem korlátozódik a templom falai közé. Itt igyekszünk ezt a szemléletet átadni az erre nyitott fiataloknak.

A laikusokhoz fordulva kérdezem: ti hogyan csöppentetek bele mindebbe?

Kecskés Csaba: Mi Janó atyával együtt érettségiztünk pont két emelettel feljebb, a Ward Mária Gimnáziumban, amelynek most tulajdonképpen az alagsorában vagyunk. 

Kezdetben nekem is, mint sokaknak, voltak fenntartásaim Ferenc pápával kapcsolatban, hiszen rengeteg vita övezi az ő pontifikátusát. De sokat tanultam Janótól, olvastam Ferenc pápa írásait, meghallgathattam sok beszédét. Ha nincs is olyan mély kapcsolatom Ferenc pápa szellemiségével, mint Janónak, aki ebből írta a szakdolgozatát, 

Lőw Julianna: Én Csabi menyasszonyától hallottam a kávézóról, akivel egy egyetemre jártam. 

mert úgy éreztem, ilyen csak egyszer adódik az életben. Már az előkészületekben, a tervezésben és a hely kialakításában is részt vehettem, így szép lassan megbizonyosodhattam afelől, hogy jól döntöttem.

Előfordult már, hogy valaki betévedt gyanútlanul egy kávéért és meglátva a keresztet a falon kérdései támadtak, hogy hova került?

L.J.: Ilyet nem tudok felidézni. Inkább az jellemző, hogy járókelők kint meglátják a kávézó nevét és a pápa arcképét, és kifejezetten azért térnek be hozzánk. Van egy kedves görög házaspár, akik már törzsvendégeink, ők örömmel fogadták, hogy végre van egy ilyen hely Magyarországon is.

Ezek szerint ez már egy világtrend, amely most kezd elterjedni Magyarországon. Senki nem jegyezte meg nektek, hogy nem kellene minden ilyen „divathullámra” felülni? Vagy hogy egy kávézó méltatlan eszköze az evangelizációnak?

H.Z.: A 2007-es budapesti városmisszióban részt vett az Avilai Szent Teréz templom is. Akkoriban lettem ott plébános. Keresni akartunk egy helyet, ahol találkozni lehet az utca emberével. Az egyik ismerősöm kocsmája lett a helyszín, ahol berendeztünk egy színpadot az egyik sarokban és meghívtunk egy ferences rendi szerzetes rappert. Miután előadta a számait, volt vele egy beszélgetés is, amelyben elmondta, ki ő, mit csinál, miben hisz, miért választotta ezt a pályát. Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy 

mert az a lényege, hogy behúzzuk az embereket, akiknek aztán utána mélyebben is beszélhetünk Istenről. Az előadás egyébként nagyon jól sikerült, mert annyira megtelt a kocsma, hogy a tulajdonos viccesen megkérdezte, nem lépne-e fel minden este a ferences testvér. Mondtuk neki, hogy az azért már talán túlzás lenne.

R.J.: És milyen jó, hogy ehhez a városmisszióhoz már saját helyünk van! Magyarországon egyébként 

Három hónap távlatában már örömmel mondhatjuk, hogy bejött a számításunk: nagyon sokan látogatnak el hozzánk, valóban találkozási helye lett keresztény fiataloknak, ahogy reméltük.  Volt olyan alkalom, amikor a vendégek már alig fértek be. De 

Viszont a kérdésemet végülis kicsit megkerültétek. Szóval értek titeket támadások emiatt? Kaptatok negatív megjegyzéseket?

R.J.: A külvilág egyértelműen pozitívan fogadja. 

Az Alapítvány és a kávézó egy eszköz, egy híd a civil világ és az Egyház között, amellyel az a célunk, hogy többekkel ismertethessük meg az örömhírt, amelyet az Egyház hirdet.

Hadd legyek egy kicsit rosszmájú! Nincs meg annak a veszélye, hogy a szójalattés kávé és az avokádós szendvics mellé adott kereszténység csupán „élménykereszténység” lesz? Ha az élmények elmúlnak vagy unalmassá válnak, ami addig megtérésnek tűnt, nem párolog el azonnal, mint a kámfor? Hogyan lehet ilyen körülmények között finoman betáplálni abba az emberbe, akit már bevonzottatok, hogy a hitéletben van szárazság, lemondás, szenvedés is, és nem csak annyi, hogy egy kávé mellett kényelmesen elbeszélgetünk arról, milyen kegyelmeket ad nekünk a Szentlélek?

H.Z.: Nagyon érdekes, amit felvetettél, mert az előbb említett városmisszió után – ami nagyon sikeres volt –, felmerült bennünk, hogy nem lesz-e ez egy „cserbenhagyásos evangelizáció”. Magyarán, hogy valakit megszólítunk, felkeltjük benne a vágyat – azt, amit az Isten oltott mindenkibe–, hogy keresse az igazságot, aztán ha megvolt a rendezvény, mindenki szépen hazamegy, nincs folytatás, minden ugyanúgy halad tovább, mint addig. Ezért találtuk ki akkor, hogy missziós csoportokat hozunk létre, amelyek adott plébániákhoz kötődnek, így akit megszólítottunk, a csoportokon keresztül megtalálja az utat a forráshoz. Ezekben azóta folyik egy alapvető katekézis, ami szó szerint Ádámmal és Évával kezdődik és igyekszünk mindenkit rávezetni annak a megértésére, hogy kicsoda Isten, mit akar tőlem, mi az én dolgom, miért éljek keresztényként. 

Ez a missziós hittancsoport, melyet a városmisszió után alapítottunk, ma is megvan.

A marketingesek a figyelemfelkeltő akciókat egy őszinte pillanatukban úgy mondanák: beetetés.

R.J.: Ők lehet, de 

hiszen az nem csupán egy elgondolás vagy ideológia, hanem élet, megélt valóság, amely folyamatos változást, megújulást kíván az embertől. Ez a kávézó arra alkalmas, hogy a preevangelizáció eszközeként kezdő lökést adjon azoknak, akik az Egyházzal megismerkednének. Ha az megvan, akkor tudnak továbbmenni, mélyebbre ásni.

Felírtátok a falra Ferenc pápa egyik mottóját: „Isten sosem fárad bele a megbocsátásba”. Miért pont ezt választottátok?

R.J.: Az idézett mondatot Ferenc pápa itt, Magyarországon is elmondta a fiataloknak, a Papp László Sportarénában. Azért gondoltuk jónak kirakni a falra, mert nekünk, gyóntatóknak napi tapasztalatunk, hogy a mai ember milyen mélyen vágyik az irgalomra, a megbocsátásra. Az emberek sokszor a megtörtségen, hibákon, bűnökön keresztül a bűnbánat által találnak rá Istenre és az Egyházra. Bármennyiszer elbukik valaki, ha őszintén Isten bocsánatát kéri, megkapja, mindig van újrakezdés, ez a kereszténység lényege. 

De a Szentatya azt is hozzá szokta tenni: „Mi vagyunk azok, akik belefáradunk a bocsánatkérésbe”. Mit csináljon, aki tényleg szó szerint belefárad, hogy újra meg újra ugyanazokat a bűnöket követi el, és nem fordul többet az Istenhez, hogy a bocsánatát kérje?

H.Z.: Aki hosszú ideje, akár évek óta folyamatosan ugyanazokat a bűnöket követi el, és úgy érzi, nem bírja többször kérni a feloldozását, annak el kell azon gondolkodnia, hogy az életkörülményein, amelyek a bűnre vezető alkalmakat állandóan felkínálják neki, változtasson. Az is nagyon fontos, hogy kik veszik körül az embert, ha olyan társaságba kerül, ahol mindig bűnre csábul, az nem jó. Fontos megérteni, hogy 

Ezt megtapasztaltam, amikor egy börtönlelkészt helyettesítettem. Az elítélt még ugyan tölti a büntetését a tetteiért, de a börtönmisszión keresztül megismeri a Krisztust és leteszi a bűnbánat szentségében mindazt, amit elkövetett. Ő onnantól kezdve Isten előtt már teljesen szabad. Még akkor is, ha rács mögött van, mert a polgári törvények szerint le kell töltenie a büntetését, ami így helyes, de a lelke már kiszabadult a bűn kötelei közül. Új esélyt kapott, mindent kezdhet elölről. Egyébként ne gondoljuk, hogy olyan egyszerű meglógni a bűnbocsánat elől, még akkor se az, ha belefáradtunk a bűnbánatba. Nemcsak mi keressük Istent, hogy bocsánatot kérjünk, hanem Ő is folyton „üldöz” minket a szeretetével és meg akar nekünk bocsátani.

Szoktak ide szervezni randikat?

L. J.: Igen, rendszeresen. Van is egy olyan Google értékelésünk, ami ezzel kapcsolatos. Egy fiú írta, hogy nem tudta, hova vigye randizni a barátnőjét, aztán rátalált erre a helyre és nagyon jól érezték magukat, ezért másoknak is ajánlja. Így 

Hogyan készül a Café Francesco az adventre? (az interjút november 29-én vettük fel – a szerk.)

K.CS.: Rengeteg programmal készülünk, nagyüzemet tartunk egész decemberben.

R.J.: Szerencsére van egy kreatív üzletvezetőnk Julianna személyében, úgyhogy a díszítés és a fények miatt nem kell aggódnunk. A koszorúkötést a napokban fogják befejezni a lányok. Tartunk adventi vásárt, ahol majd kézműves termékeket kínálunk. Előadásokkal, podcastekkel is készülünk adventi, karácsonyi témákban. És természetesen a hajnali roráték után mindenkit várunk szeretettel, hogy itt kezdje a napot egy finom kávéval vagy teával.

De nem csak karácsony van. A nagyböjt alatt mi a kínálat egy keresztény kávézóban?

K.CS.: Mi a megengedett egyszeri jóllakásra fogunk játszni. Itt minden lehetőséget megadunk hozzá. Utána otthon lehet böjtölni. (Nevetés) Jó kérdés egyébként, erre még nem találtuk ki a stratégiát.

R.J.: Először az adventet éljük túl!

Vasárnap nyitva lehet egy keresztény kávézó?

R.J.: Nem! Nem is vagyunk.

L.J.: Az ünnepek alatt sem leszünk nyitva.

H.Z.: Ennek nagyon fontos üzenete van. 

Főleg, mert önkéntesek is dolgoznak nálunk. Kell egy nap, amikor feltöltődnek, hogy a hét többi napján tudjanak adni. Ugyanez igaz a karácsonyra, amelyet szintén az Úristennel és a családdal kell tölteni. Ha nem akarunk kizsigerelni senkit – magunkat is beleértve –, márpedig nem akarunk, akkor ezeket a határokat nem szabad megsérteni.

***

A Café Francesco adventi programjait a kávézó Facebook-oldalán nézheti meg.

A Café Francesco podcastjeit a kávézó YouTube-oldalán tekintheti meg.

A legutóbbi podcastet pedig akár a cikkünkbe ágyazott videóra kattintva is végignézheti: